Gyász

Ma ismét felkelt a nap. Furamód, az ég is újra kék és a levegő sem szorult ki a Föld felszínéről. Újra meg újra meglepődöm, hogy minden ugyanúgy megy tovább, hiába mentél el.

black.jpg

Még sötét volt mikor felkeltem, pár óra múlva bukkant csak elő a nap, de 7 után nem sokkal már világos volt. Ez is jelzi, hogy bár még igen lassan, de azért jön a tavasz. Közeleg. Még néhány bátor kis madár hangját is hallani lehet már reggelente, ez már tényleg jelent valamit. Kezdődik a nap, ma is pont ugyanúgy mint tegnap. Furcsa hideg fut át tarkómon, keresném magamban, honnan ered ez az ismerős idegen érzés, de nem jön rá logikus válasz. Megfejthetetlen. Főzök kávét, reggelizem, teszek-veszek, míg dél nem lesz.

Gyönyörűen süt a nap, már tényleg lassan vége a télnek. Mosolygok is rajta, hogy micsoda napsütötte február van. Majd jön az ismerős hűvös érzés, utolér a rideg felismerés. Te ennek már nem vagy tanúja. És többé nem is leszel.

Nem látod majd a frissen nyíló hóvirágokat, és nem hallod az imádott kismadaraidat sem csiripelni március környékén. Nem sütünk többé együtt süteményt Húsvétra sem és nem számoljuk az órát, hogy együtt örüljünk annak, hogy tényleg egyre tovább van világos.

Elhessegetem a fullasztó érzést mert ha túl sokáig hagyom beleszédülök a fájdalomba. Mosogatok, pakolok, olvasok és sütök valami finomat. Majdnem 5 óra, és még mindig süt a nap. Lassan már lemenőben, de talán ilyenkor a legszebb. Mikor még utoljára összeszedi a maradék erejét és gyönyörű aranyra festi vele a tájat, majd visszavonhatatlanul eltűnik. Sötét lesz. 

Így telik el minden nap, örökös körforgásban, a gyerekként újjászülető hajnali napsütéstől a szépkorú napnyugtáig és Te már egyetlen egynek sem leszel soha résztvevője. Mégis minden ugyanúgy forog, mint mikor még az voltál.

Címkék: Novella