Mennyire vonható felelősségre egy férfi miután se szó se beszéd lelépett? Hol van a határ a saját felelősségünk ás a másik ártalmas, egoista hozzáállása között? Avagy mit kellett volna másképp( már ha kellett volna bármit is?!)?

Megannyi hölgy ismerőssel találkozom, akik kisírt szemmel kétségbeesve kérdezik; "Hol rontották el?" Tipikus eset, amikor egy-két jól sikerült randi után Mr. Macsó kalap-kabát, lelép és vissza se néz. Mennyire lehet rájuk kenni fájdalmunkat? Mennyire ők az okai mindennek? Most mondanám, hogy, ha valakit át lehet verni, azt át is verik, de ugyan már, ki nem volt még ilyen helyzetben? Ebben az esetben akkor, mindenkit át lehet verni. És igen! Ott a pont. Szerintem bizony van az a határ, amikor az ember lánya, tudja, hogy valami nem oké és mégis makacsul megy a szíve után az esze helyett. Pedig ez a poszt most nem a szív hatalmáról fog szólni, hanem épp ellenkezőleg. Arra szeretnék rávilágítani, hogy az egy-két éjszakás kalandokat bevállaló hölgyek vajon számolnak-e azzal, hogy bizony ez csak egy-két éjszakáig fog tartani a hőn vágyott nagy szerelem? Se több se kevesebb, amit kaphatunk ebből. Kérdem én akkor, mikor kerül a képbe a felelősségre vonás része? Egy férfi nem hibáztatható azért, hogy elveszi, amit elé raknak. Ha érezzük, hogy a rezeg a léc és nem sokára köddé válik az úrember, akkor már kapálózhatunk, nem megyünk vele semmire.

Véleményem szerint minden nő pontosan tudja, hogy mit vállal ezekkel a könnyen jött könnyen ment kapcsolatokkal, csak fél még magának is bevallani, hogy bizony tudatosan lesznek komoly kapcsolat párti lányokból egy éjszakás lányok. Mert valljuk be, van azaz életszakasz, amikor az emberlánya ezzel fejlődik. Kalandokat, kalandok követnek és szépen lassan kitanulja, hol vannak a saját határai, mi az amit akar és hogy miként viselkedik egy adott helyzetben. Butaság lenne a férfiak rovására írni, mindazt, amit önként vállalunk fel, a következményekkel sokszor nem számolva. Tehát hacsak nem ígért házasságot már első nap, a bárpultnál állva a kiszemelt lovag, akkor nincs miért utálkoznunk, és dühösnek lennünk rá. Azt kaptuk, amit érdemeltünk, röpke, felszabadult pár órát, pár éjjelt, pár napot, és mivel ettől többet nem adtunk, ezért el sem vehetünk mást. Kár azon rágódni, hogy miért nem Ő lett a nagy Ő, és könnyes szemmel visszatekerni, hogyan is jutottunk idáig. Ahogy azt már jól megtapasztaltuk, felelősek vagyunk mindenért, ami velünk történik, bizony azért is ha egy-két-három éjszakás lányokká váltunk, szinte észrevétlen.

FACEBOOK: Rúzsfolt Blog