Filmajánló az ünnepekre

Ha már Karácsony, és lázban ég az oldal is, akkor vegyünk számba az örök klasszikusoktól a kevésbé ismert ünnepi filmekig pár igazán szórakoztató karácsonyi remekművet. :))

1_1.jpg

 

Igazából szerelem

 

iga.jpg

 

Az örök klasszikusok csoportját bővítő karácsonyi romantikus vígjáték, nem csak a keszekusza ünnepi hangulat miatt, hanem a vidámság, a szerelem és nem mellesleg az örök érvényű igazságok miatt is az egyik legmeghatározóbb ünnepi filmek közé sorolható. Nyugodt szívvel ajánlhatom mindenkinek aki szereti a romantikát, az ünnepeket és a több szálon futó vígjátékok adta szórakozás örömét.

 

 

A Grincs

 

gr.jpg

Az egyik személyes kedvencem a rideg szívű, "nyirkos kezű" zöldbőrű Grincs, aki a kis Sindy segítségével ébred rá, hogy felnőtt fejjel a gyermekként megélt traumák ellenére is él még benne a Karácsony szelleme, úgy, ahogy mindenki másban is. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlom, hisz a sok tanulság mellett másfél óra tömény szórakozással is jár a szintén nagy klasszikusnak számító történet a Grincsről és kalandjairól.

 

 

Reszkessetek betörők 1. 2. 

 

iga.jpg

 

Ha már a klasszikusoknál járunk, muszáj írnom mindenki kedvencéről Kevinről és a vízes/enyves banditákról. Nem is tudom létezik-e még egy ilyen örök és megunhatatlan 100-ból 100-as film az ünnepekre. Bár sokan mondják, hogy unják és elég volt belőle, de mégis szívesen mosolyognak a kis Kevin utánozhatatlan odaszólásain és házvédelmi akcióján! Szóval szerintem bátran nézzük csak meg újra és újra Karácsonykor, ez is legyen egy halászléhez hasonló tradíció akár az egész család számára! :)

 

Karácsonyi kutyabalhé

 

iga_1.jpg

És íme egy nem annyira ismert, ám annál jobb karácsonyi remekmű a szeretet és a remény erejéről. Aranyos kismanók, és kutyusok garantálják, hogy az ünnepi hangulat mellett a cukifaktor is a magasba szökjön. Van belőle mit tanulni, a zsepik is előkerülhetnek mellé és mindehhez hozzátársul az amerikai filmekből jól ismert csili-vili karácsonyi hangulat is. Ajánlom a családi vacsik után egy közös nagy filmnézésre.

 

A Polar Expressz

 

iga_2.jpg

Hófehér tájak, gyerekek és maga a karácsonyi csoda. Igazi kikapcsolódás egy ünnepi mesefilm varázslatos világában. Azoknak akik, kezdik elfelejteni a Karácsony igazi lényegét, akik túl felnőttek és elfelejtettek gyereknek maradni, mindenképp megéri megnézni ezt a varázslatos mesefilmet. Egyébként bárki számára kellemes kikapcsolódás lehet a karácsonyfa mellett, egy bögre forró csokival a kézben, a jó meleg takaró alatt.

 

 

Holiday 

 

iga_3.jpg

 

Most pedig jöjjenek a nagyobbak. A Holiday című film szinte bárkinek ajánlható, ha nagy szerelmes, ha tépelődik, ha csupán fel szeretne töltődni, ha valaha érezte úgy, hogy ki akar szakadni a hétköznapok börtönéből, ha kiábrándult az életéből, ha vágyik már a változásra, akkor bizony érdemes megnézni ezt az ünnepi köntösbe öltöztetett romantikus vígjátékot. Cameron Diaz ezzel sem fogott mellé, szóval garantált a szórakozás egy jó nagy pohár vörösbor társaságában.

 

Négy Karácsony

 

iga_4.jpg

 

Talán ez az, ami kicsit kilóg számomra a sorból, de ha jobban belegondolok bizony ebből a filmből is sokat lehet tanulni. A nagy rohanás, sürgés-forgás, a rokonlátogatások izgalmai bizony elég nagy szakadékot tudnak vájni a szerelmesek között. Hogy miképp oldják meg ezt a főszereplők, az legyen az ő titkuk, nekünk nincs más dolgunk, mint a kanapéra vetődni és figyelni az eseményeket.

 

Túlélni a karácsonyt

 

iga_5.jpg

A túlélni a karácsonyt a fergeteges szórakozás mellett arról is biztosít, hogy a film végére egy kicsit átértékeljük az ünnepeket és a családunkról alkotott véleményt. Eleinte taszított a nem túl vonzó cím, de évről évre rádöbbenek, hogy örök igazságok tárháza fedezhető fel ebben az ünnepi vígjátékban, így minden felnőtt számára nyugodt szívvel ajánlhatom, a nyugodt kikapcsolódás zálogaként.

 

Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődést pár ünnepi film iránt és azt a pár óra pihit, amit az ünnepekből megkapunk tudjuk majd kellemesen, valami izgalmas film társaságában tölteni. Kellemes filmezést és Boldog Ünnepeket! :)