Manapság annyira divatos lett a feminizmus gondolatainak terjesztése és képviselete, hogy gyakran úgy érzem már szépen lassan a ló másik felére dől el a mérleg. Félreértés ne essék, az egyenjogúságnak részemről is minden országban egyöntetűen érvényben kéne lennie. Sajnálatos, hogy nem így van. Ám ezzel szemben a következő cikk mégsem erről fog szólni, hiába számít a nagyérdemű egy vérbeli feminista perspektívára, így nőnap alkalmából.

Úgy látom, hogy a nők nagy része képtelen felvállalni, hogy igenis szükségünk van a férfiak segítségére, pont, úgy ahogyan a pasik sem szívesen látják be, hogy az élet mit sem érne nélkülünk. 2016. már egyáltalán nem arról szól, hogy bármiféle segítségre lenne szükségünk, pusztán azért mert fiúk, vagy épp lányok vagyunk... Nyilván nincs is szükségünk pasira, hiszen az élet kalandokkal szép, amit egy nyugodt házasságban, a konyhában pepecselve nem igazán tudunk megvalósítani. Ami azt illeti én is sokszor hangoztattam, hogy független szingli nőnek lenni mocskosul jó dolog, mert épít, formál, tanít és ad csomó olyan plusz dolgot, amit csak egyedül vagy képes megszerezni. Minek a kolonc pasi a nyakadra? Azért, hogy hátráltasson és ne engedjen kibontakozni? Aztán beültem egy feminizmussal foglalkozó kurzusra és hoppp; rögtön jött az újabb felismerés, hogy semmi nem fekete-fehér. A régi feminista szempontokról meggyőződve egy egészen más megvilágítást kapott a dolog. Szóval a szemináriumon jött a kis villanykörte a fejem fölött, hogy mennyire sokat sarkítottam is ezzel kapcsolatban, mert hát valljuk be, nőnap ide vagy oda, fiúk nélkül nincsenek lányok és lányok nélkül meg nincsenek fiúk sem. Egy átlagos nő (és nem a bomba, mindent magára aggató, luxus kivitelű barbie babák) annyit vár el, hogy tiszteljék. Ne alázzák meg női mivoltát, legyenek tekintettel a neméből fakadó nehezebb időszakokra és legyenek vele mindig őszinték, mert azt hiszem az őszinteség a tisztelet egyik legfőbb jele. A nőnap meg valentin nap és a hasonlók meg mehetnek a facebooknak, twitternek, instának és főképp a kereskedőknek, mert biztos 100 meg 100 cuki fotó készül a plüssökről, virágokról, gyertyafényes vacsikról és welness hétvégékről, de nem az lesz, ami boldoggá tesz minket. Ez csupán pillanatnyi büszkeség meg egónövelő a netre, amivel kérkedhetünk a többieknek, hogy "nesze, nekem ilyen figyelmes a pasim" de persze az, hogy két napja olyat veszekedtünk, hogy a szomszéd ránk hívta a rendőrséget nem számít... Szóval ne csak egy nap és ne csak másoknak szóljon.

A feminizmusról meg annyit, hogy nem attól leszünk egyenjogúak, hogy nem nyitják ki nekünk a fiúk az ajtót, meg nem adják ránk a kiskabátot. - (Ennek a fogalomnak egyébként egy egészen más, sokkal teljesebb jelentését kellene megismernünk, ma ahhoz, hogy a világ ott tarthasson, ahol kéne neki és ne a több évszázada elévült feminizmussal kapcsolatos fogalmak éljenek a köztudatban.) - Hanem attól, hogy lesz egy megértő párunk, aki nem csak a külvilágot varázsolja el a nagystílű ajándékokkal, hanem egyenrangú társként kezel és nem csak nőnapon lep meg valamivel, hanem bármikor amikor épp eszébe jut. Mert jól esik neki, mert boldog, hogy boldoggá tehet.. Meg amúgy szerintem a legtöbben csak arra várunk, hogy valakit boldoggá tehessünk, hogy mi lehessünk az a személy, aki inspirál, formál, elvarázsol, aki tettre bír. És tudjátok, mindezt kócosan meg smink nélkül is, nem csak egyetlen napon.

FACEBOOK: Rúzsfolt Blog