A hosszú, boldog párkapcsolat két részéből mindenki csak a boldog részét tartja említésre méltónak. A "Mennyi ideje vannak együtt!" és "Hű de boldogok!" felkiáltások mögött maximum irigység és/vagy rácsodálkozás nyilvánul meg, de az érem másik oldalát sosem látja senki...

Hogyan is látná bárki, mikor erről nem esik szó sosem. Nem teszi azt senki sem nyilvánosság elé, hogy milyen nehéz alkalmazkodni, hogy mennyire tudnak fájni az apró félreértések, hogy néha nap mint nap meg kell küzdeni azért, hogy a hosszú, boldog párkapcsolatból ne csak a "hosszú" maradjon meg. A kirakatba mindig a legcsinibb ruhák, a legjobb minőségű cuccok kerülnek. A közösségi oldalakra sem pakoljuk fel a félig sikerült képeinket, oda is csak szép-arc effektussal készült fotók kerülhetnek - nagyrészt. Akkor miért pont egy olyan mély magánjellegű dologról beszélnénk kendőzetlen őszinteséggel, mint egy párkapcsolat nehézségei, mint a rideg valóság? Mert hogy az van, rideg valóság. Állítólag tudományosan bizonyított tény, hogy a szerelem, mint olyan 2-3 évnél tovább nem tarthat. Igen. Elvileg nem tarthat. Nem lobog a láng, nem repes a libidó, nem fognak pillangók hancúrozni a gyomrunkban a nagy Ő látványától. Na de mi a teendő ilyenkor? Elromlott a kapcsolat, vége mindennek?  Nem mintha ezzel azt akarnám mondani, hogy ilyenkor eljött az idő a továbbállásra, mert azt hiszem nem így van. Addig nincsen így, amíg mindketten őszintén szembe néznek azzal ami van, ahelyett, amit képzelnek. Aztán jöhet az ötletbörze, hogy mit kéne másképp. De ott ahol sérül az őszinteség, ott halálra van ítélve minden aközött a két ember között. Mert hogy csakis őszinteségre lehet építkezni, az őszinteség meg fáj. Fáj és épp ezért csak felnőtt, érett emberek képesek rá. Bevallani azt, hogy valami megváltozott, szembe nézni azzal, hogy a heti 5-6 szexből heti 1-2 lett, felvállalni, hogy félünk a jövőtől, de meg akarjuk javítani, nagy feladat. Nem is értem erről miért nem beszélnek többet, és jobban?? Hogyan tanulja meg bárki is kezelni ezt a helyzetet, hogyan álljunk a másikhoz, a kapcsolatunkhoz, és legfőképpen magunkhoz?

A megújulni tudás nagyon fontos. Talán ebben az esetben az egyik legfontosabb tulajdonság, melynek képességét még ha nem is velünk született de kitanulható módon el kell sajátítanunk. Bizony ám, mert hogy ez nem mindenkinek ilyen egyszerű. Egy másik szintre lépni és belátni, hogy már nem az van, mint volt önmagában is ijesztő. Megújulni tehát tudni kell, ha az együtt maradás és ezzel együtt az együtt megküzdés útját választja valaki. És akkor jön az új hobbi, új impulzusuk, új helyek, új környezet közös keresése. Mert hogy egy ilyen válaszhelyzetben kétféle út lehetséges. Vagy megújulsz egyedül vagy megújultok együtt! A döntés csak azon múlik, hogy hogyan akarod bejárni az előtted álló utat. Ha mindketten közösen akarjátok, akkor azt hiszem mennie kell kompromisszumokat kötni a büdös zokni - mosatlan tányér - ágyazás ügyében egészen a közös - nem közös bulizásokig az anyagi dolgokon át az új közös élményekig. 

Szóval a szerelem - nem is ez a jó szó, hanem mondjuk a szappanbuborék, amiben sok ideig együtt pancsikoltatok egyszer csak szétrobban és a nagy büdös semmi közepén, már nem a sors fogja irányítani az utatokat, hanem ti a saját magatokét. Jön a felnőttévállás közös része, mikor a gyerekcipőben járó kapcsolatból egy férfi és egy nő érett kapcsolata válik. És nem értek azzal egyet, hogy a szerelem múlik el, én inkább úgy fogalmaznék, hogy egymás lemeztelenített lelkével bármit is kezdeni nem rózsaszín, mámoros köd, hanem a valódi élet. Röviden a hosszú, boldog párkapcsolat nem attól boldog, hogy hosszú hanem attól hosszú, hogy boldog. Vagyis hogy boldoggá tudjátok tenni egymás életét a sors, a szappanbuborék és a rózsaszínfelhők nélkül is. Ezek szerint egy kapcsolatnak nem ott van vége, ahol átalakul a szerelem, hanem ott ahol nem képes két ember kölcsönösen megújulni. Újat felmutatni ugyanis azzal jár, hogy a kezdeti tűz egyre inkább fel-fel lobban, és az új ismeretlen bizony egy új, izgalmas jövővel is kecsegtethet. Ez is csak hozzáállás kérdése, pont úgy mint minden más. És azt hiszem, amíg egy a cél, és van szerelem, (még ha nem is a kezdeti értelemben vett kézenfekvő módon) addig minden lehetséges. :)

FACEBOOK: Rúzsfolt Blog