Ahogy telnek az évek rá kell jönnöm, hogy a Karácsony nem csupán a mézeskalácssütésről, a mosolyról és boldog pillanatokról szól, hanem igen komoly harcok megvívásáról. Harcokról, amiket leginkább önmagunkkal kell lerendezni. Csak ezután jöhet a móka és kacagás.

Világ életemben Karácsony-mániás gyerek voltam, és az is maradok, amíg világ a világ. (Igen, ezért írom nagy betűvel mindenütt ezt a számomra legkedvesebb ünnepet.:)) De ahogy egyre inkább felnövök motoszkál valami ott legbelül, ami nem hagy nyugodni ez idő tájt. Hangoztajuk itt, hogy "szeressük egymást" "tudjunk megbocsájtani" és a többi és a többi... Én is bőszen hangsúlyoztam ezek fontosságát még pár héttel ezelőtt is, aztán mélyen magamba nézve így a kedvenc hónapom elején jött a felismerés, hogy csak nem én is bort iszok és vizet "publikálok" (ahogy egyébként még sokan mások is!) és de! De bizony, én magam sem bocsájtottam meg és nem távolítottam el a belémégett tüskék nyomait, még ilyenkor decemberben sem... Akkor miről is beszélünk? Még a nagy betűs Karácsony-mániások is csak össze-vissza hazudoznának, nem értve a valódi lényeget?? Azt hiszem ez a hónap, és ennek az egész karácsonyozósdinak a szelleme sokkal több, mint azt sejteni mertem eddig, az utóbbi huszon akárhány évem alatt. Itt valódi megbocsájtásról és elengedésről van szó, ami bizony valdói könnyekkel, harcokkal és felejtéssel jár. Sokan ezt nem tudjuk megtenni, van, aki nem is akarja, de ha csak kicsit is mélyen magunkba nézünk és mégis meglépjük legalább egy kicsit jobban mint máskor a nagy lépéseket, akkor válhat tényleg békéssé és boldoggá az ünnep.

Annyi a lényeg, hogy csodák igenis léteznek, de csak ha mi magunk teremtjük meg őket. Szóval nem fog lepottyani az égből egy gyönyörű karácsonyfa de az biztos, ha vesszük a fáradtságot és közös erővel feldíszítjük sok kis csoda részesei lehetünk már a munkálatok közben is. A megbocsájtásról meg annyit, hogy a ki nem mondott dolgok, a mélyen eltemetett fájdalmak ez idő tájt még jobban tudnak fájni...Ez sajnos biztos, de nem hiába! A Karácsony bizony szereti az erős embereket, és szerintem a gyengék nem is igazán lehetnek boldogak az év bármely másik pontján sem, hiszen a boldogsághoz is erő kell, bármilyen furcsa is. Egy szó mint száz, nyissuk ki a szívünket még ha közhelyes is, és mindenek előtt engedjük beforrni azokat a ronda sebeket, amiket ezen az éven összeszedtünk. Tudom, könnyű ezt mondani, nekem is nehezen megy még, de hiszek benne, hogy ez is egyfajta lényege a decembernek, és nem csak finom mézeskalácsokat tanulok meg ezáltal sütni, hanem tudni fogok őszintén megbocsájtani és elengedni is.