Minden nő életében volt már példa, a tipikus nőcsábásszal való találkozásra. Amikor szinte észrevétlenül hálóznak be, és vesznek le a lábadról. Majdnem, olyan biztos, hogy csalódás lesz a vége, mint az, hogy minden lánynak át kell élnie, a felnőttévállás buktatókkal kikövezett útján mendegélve. Velem is megtörtént már, hogy lehazudták a csillagokat is az égről, a várt jutalomért cserébe, aztán végül nem kaptam semmit .Elgondolkodtató, hogy vajon a tipikus szélhámos pasikat mi mozgatja meg valójában? Mit élveznek azon, ha minden nap mást lány csalhatnak a hálójukba, és mire fel ez a sok hűhó, miszerint szinte bármennyit képesek "küzdeni" - már ha ez annak nevezhető - egy jó numera reményében?

Miért olyan fontos számukra a vadász ösztön? Ez is valamilyen gyermekorri traumára vezethető vissza? Vagy csak szimplán a megszokás, hogy mióta az eszüket tudják megkapnak minden lányt, és túl nagy csorba az egójuknak, ha mással ütköznek össze? Hogy lehet egy ember annyira önző, hogy akár a másik érzésein is átgázolva, küzd piti kis céljáért, figyelmen kívül hagyva a sebeket, amiket eközben ejt? Rengeteget gondolkoztam mindezen mostanában, mert nem is olyan rég, én is összeakadtam Mr. Szoknyapecérrel, és bizony nem kerültem ki sérülés mentesen a dologból. Az általa elém tárt képe magáról, egy igazi macsó úriembert mutatott, aki akár még álmaim Hercege is lehetett volna. A szó szoros értelmében, játszi könnyedséggel vett le a lábamról, szinte egyik pillanatról a másikra. Az ember lánya, nagyon okos tud lenni, ha kívülről kell elemeznie egy kapcsolatot, de ha benne van, sokszor nehezen veszi észre a rózsaszín ködtől, a csupán szavakból felépített légvárat. Csak akkor tűnt fel a csalás, mikor már kipukkadni kezdett az illatos szappanbuborék.. A hónapok elteltével, mai napig eszembe jut, hogy vajon mi az oka annak, hogy a pasik kb 80%-a ezt a típust képviseli, és szinte szándékosan nem enged magához közel minket. (Nyilván csak lelki vonatkozásban.) Felvetettem magamban egy elméletet, de igazából, még senkinek sem mertem felvetni, mert azt hiszem kissé jóhiszemű azokkal szemben, akik képesek átgázolni a másikon, a saját javaik érdekében.

Szerintem ezek a pasik, nem éppen gonoszak, csupán annyira ego centrikusok - talán éppen a karizmájuk végett - hogy bele sem gondolnak mennyit ártanak azzal, ha ők önfeledten vadászgatnak, majd ha lelőtték szegény áldozatot tovább állnak. Addig hajta őket az ősi ösztön, amíg meg nem találják azt a bizonyos másik felüket, akivel érzik a bizsergést, és aki képes szívükre is hatást gyakorolni. Röviden ők is csak a szerelmet keresik, mégha ezt beismerni gyávák is, és addig szállnak virágról virágra, még az egyikben el nem tudnak helyezkedni olyan kényelmesen, hogy az megfeleljen elfáradt szárnyaiknak. Mert szerintem ők is fáradnak. Nem lehet könnyű napról napra új zsákmányt kiszemelni, és mindig csak teperni és teperni. Számukra is megerőltető ez a véget nem érő hajsza, ami a felszín alatti énjüket nem igazán elégítheti ki. Persze vannak kivételek. Egyértelműen csábításra született, kódolt tehetségek, akik talán sosem tudnak majd megállapodni, de azt hiszem, ezt ők sajnálják titkon a legjobban.