Jön, lát, belém csap és kész vége mindennek? Ledőlnek a falak, megszűnik a külvilág, senki más nem számít, csak Ő meg Én?? Nagy rózsaszín ködfelhő a láthatáron és hatalmas tűz, amiben talán mindenünk eléghet? Vagy a hosszú évek képezte hullámzó út, minden közös emlék amit együtt megélünk? A minden napok apró vitái? A zűrzavaros érzések együtt, karonfogva való megélése?

Egy kedves barátnőm szerint a nagy szerelem fogalma, valami olyasmihez hasonló, ami mindent túl él. Jöhet bármi, kitartanak egymás mellett a felek, legyőzik a legnagyobb akadályokat is, és eszükbe sem jut meghátrálni, vagy ha mégis akkor sem teszik. Szóval minden akadályt együtt védenek ki. Elgondolkodtató ez a feltevés. Fura módon nem teljesen értek egyet vele, de sajnos ellentmondani sem tudnék. Én ugyanis úgy gondolom, hogy a nagy szerelem fogalma, nem ennyire fekete-fehér. Hatalmas szerelem van a hátam mögött (nagyon messze a hátam mögött, mondhatni az Óperenciás tengeren túl) és mégsem tartottunk ki éveken keresztül egymás mellett. Feladtam, feladtuk még akkor amikor talán nem kellett volna. Kimeríthetetlen érzéseinket a másik iránt, inkább megöltük, mint hogy kiharcoltuk volna az életbemaradásukat. Megbántam, iszonyatosan megbántam, de tudom, hogy kitartás ide vagy oda, életem egyik legnagyobb és legtisztább szerelméről beszélhetek, bármi is legyen a nagy szerelem fogalma! Hogyan is jön a nagy érzés, a nagy Ő? Mikor is sejthető, hogy "igen, ebből az lesz!" ? Azt majd érzed....butaságnak tűnhet, naiv, kislányos feltevésnek, de van az a pillanat, ami mindet megváltoztat! No nem a legelső, hanem az első utáni, mikor már van mire alapozni, és érzed, hogy van mit várni is! Az a bizonyos vészcsengő most nem visít, helyette a nyugalom dala szól odabent. Valami ilyesmi lehet ez a nagy szerelem dolog is....Jön és lehet pár hét, vagy hónap, több év, vagy akár egy egész élet, teljesen mindegy mi történik és mennyi idő alatt, a lényeg amit érzel! Hogy a belső hangod suttogja, "igen ez az...ez volt az"