Van-e örökké tartó szerelem? Tipikus kérdés sokféle válasz. Mert igazából erre is, mint mindenre, a válasz relatív. Vannak akik azt hiszik, hogy van de azt teszi öröknek, hogy beteljesületlen marad. Akad aki egyáltalán nem hisz benne és van olyan aki csak keresi de nem tudja még igazán, hogy létezhet-e.

A Szerelmünk lapjait nézegetve felmerül bennem a kérdés, hogy vajon valóságos lehet-e amivel a film alapján szembesülünk? Minden korszakunknak, mindegyik életünknek megvan a maga nagy Ő-je. De ahhoz, hogy ugyanaz legyen ez a személy újabb és újabb énünkön át, egy életen keresztül, ahhoz nem elég csak álmodozni, vágyakozni, és házat építeni. Vagy igen? Lehetnek olyan erősek az érzések az égiekkel karöltve hogy visszatereljék az ember lányát/ vagy épp fiát a kiválasztottja karjaiba, és boldogan találjanak egymásra az érintettek? Hiszek a csodákban, a mindennapi varázslatban, abban, hogy mindennek oka van. De azt hiszem ebben a témában nem lehet okosat mondani. Azt kell éreznem, hogy bizony nem elég ide egy tucatnyi tündérkeresztanya sem. Biztos, hogy van olyan személy akit egy életen át tudnánk szeretni, elfelejteni viszont annál inkább nem menne, de azt hiszem az is biztos, hogyha csupán házat mázolunk vagy épp éljük az életünket és csupán esténként ábrándozunk Róla, az nem lesz elég. Az élet csupán annyiban különbözik a meséktől, hogy itt egy kicsit tennünk is kell a csodáért, mondhatni "Segíts magadon Isten is megsegít!" alapon működik ez. De ha lépünk, akkor beindul a szél és odasodor ahová tartozunk. Szóval talán örök szerelem igenis létezik. Csak tennünk kell, hogy megtaláljuk és azért még inkább hogy ne veszítsük el. Vagy legalább is ne végleg.