Minden ember, akivel egy pillanatnál többet időzöl formál rajtad, alakít. Hozott neked valamit, amit el kell venned és előbb vagy utóbb alá kell írnod, hogy átvetted a csomagot. Életünk nagy sztorija így áll majd össze. A sok millió kedves, vagy épp gonosz meglepetés, kicsomagolva áll majd az ágyunk körül és cinkosan kacsingatnak össze, hogy elérték a céljukat, azzá tettek minket, akiknek kellett lennünk...

Az emberek tehát jönnek, mennek, adnak és elvesznek ezekkel együtt tanítanak. És ki az aki mégis más, nem csak egy átutazó? A világodat egy vándor is megváltoztathatja, azzal hogy megtanít valami olyanra amit eddig nem tudtál vagy nem értettél. Egy vadéjszaka is befolyásolhatja, azt hogy milyen leszel ezután. De aki igazán maradandót alkot, az nem csak a kis csomaggal járul hozzá az éledhez, hanem önmagával. Szerelmesnek lenni nem azt jelenti, hogy adtok és elvesztek, mert ez csupán a tanító jellegű dolog. Ami teljesen más. Mondhatni, a sok átutazó csak eszköz, hogy önmagad lehess, az utad végén. Szerelmesnek lenni azonban ezen kicsit túlmutat. A másikkal eggyé válni, önmagad és a másik feltétlen összeforrást jelenti. Azt, hogy valaki a szerelmed volt-e vagy csak átutazó, sokszor jó sok idő, meg tapasztalat igazolja egyértelművé. Eleinte nem látjuk még a különbséget, csak érzünk valami furcsát. Visszanézve pedig annyira pontosan és észszerűen kirajzolódik minden, hogy rájössz, a sok nagy között a legnagyobbat csak azért nem vetted észre, mert rá sosem fogsz tudni kívülállóként nézni. Nincs külön leckéje, külön kibontandó csomagja és elsajátításra váró okosságai, mert minden amit adhatott - ezzel együtt önmaga is - már régen benned él, nem pedig a tanító "eszközök" hadát sokasítja a libasor legvégén.