Érdekes ez a kapcsolat utáni viszony, a volt párunkkal. Megoszlanak a vélemények, az elválást követő időszakokról. Volt, olyan expasim, akivel évekig legjobb barátok voltunk a szakításunkat követően, de akadt olyan is, akivel azóta nem is nagyon beszéltem, hogy kimondtuk a végszót. Melyik a normális? És vajon beskatulyázható-e bármelyik típusú "good bye" normálisnak?

Csak mert szerintem, ez pont egy olyan kényes ügy amit nem lehet helyesen kezelni. Ha két ember egykor szerette egymást, akkor akárhogyan szépítjük, fájni fog az elválás. És ha fájdalom van, azt mindig nehéz viselni. Lehet próbálkozni, a megközelíthetőleg legpraktikusabb módszert megtalálni, de sokszor a nagy kapálózással rontunk a legtöbbet a helyzeten. Mi a helyzet azokkal akik bár a szerelmet már leszavazták egymás között, de mint ember, még ugyanúgy szükségük van a másikra? Képesek lehetnek támaszt adni, és a mindennapokban támpillérként ott állni, egymás mellett, egy nagy szerelem után? Sokan azt mondják, hogy ez kizárt dolog. De engem ez nem elégít ki. Már miért lenne az? Ha két ember annyira kiegészíti egymást, hogy egymásra utaltságuk, nem csak a nagy érzelmeken alapszik, akkor miért kéne elveszíteni a másikat csak azért mert nem jött be a dolog? Nyilván, ehhez mindkét fél beleegyezésére szükség van, és ami a legfontosabb, a tiszta lapokkal való játék, hiszen ha nem vállaljuk be őszintén, mit is várunk a dologtól, akkor hatalmasat sérülhetünk, önhitegetésünk miatt. De úgy gondolom, két felnőtt ember, felnőtt gondolkodással, képes lehet félre tenni a sérelmeket, és új lappal indítani, egy új vonatkozású kapcsolatot.

Ez nálam még sajnos nem történt meg, de bízom benne, hogy igenis, nem kell valakivel egy életre leszámolnom csak azért, mert vesztettünk a nagy csatában. Sokan úgy gondolják, hogy a nagy szakítások után csak két idegenként élhetnek tovább, hiszen új fejezet, új emberek, új élet kezdődik minden végszót követően. De ha a sztori más is, a szereplőknek nem feltétlenül kell cserélődnie. Itt is a saját szabályokat hoznám fel példának. Mindenki maga érzi, és tudja, hogy mi a jó neki, fontos, hogy ne álltasuk magunkat, sem a másikat, de az is legaláb ilyen fontos, hogy ne hagyjuk a jól megszokot határoknak, hogy belekényszerítsenek egy számunkra nem megfelelő helyzetbe.