Rokonságban a függőséggel. Vajon tényleg minden lány életében van egy férfi, aki bármit tesz, bármekkora fájdalmat okoz, mindig ugyanúgy ott marad azon az általa bérelt helyen, a szívnek egy jól eldugott sarkában? Igaz volna, hogy az összes pasi egy jól markentigelt drog, akikhez azért nyúlunk, mert muszáj és nem is azért mert szeretnénk?

Tényleg lehetséges valakitől annyira függeni, hogy a kezdetleges mámor után, bármi áron magad mellé láncold, csak azért, mert elmondásod szerint nem tudsz élni nélküle?? Miért ragadunk benne, egy nem jól működő kapcsolatban, kelve és fekve a reménnyel, hogy majd lesz jobb is vagy megbarátkozva a gondolattal, hogy nekem már más nem jár, vagy épp bebeszélve magunknak, hogyha "vége lenne én abba belehalnék"??? Tipikus szenvedélybetegség, azzal áltatni magunkat, hogy helyes amit teszünk, miközben tudjuk, hogy egyáltalán nem az. Van az a típus, akiből ha kapsz egy kicsit sosem elég. Még, még, még egy kicsi és végül annyira a rabjává válsz, hogy képes leszel mindent feladni érte. A büszkeséged, az önbecsülésed, a vágyaid, a terveid, és önmagadat is. Mikor rádöbbensz, hogy ez valójában egyáltalán nem tesz boldoggá akkor meg cseszheted, mert az ellenszer annyira távolinak és elérhetetlennek tűnik, hogy meg sem próbálod elérni és tenni az állapot ellen, hanem beleszoksz, belefásulsz, belehalsz......Kérdem én, megéri?